Kozmetikai szereket nyúltak le

A megfelelő pillanatban fülelték le azokat a fiatal tolvajokat, akik egy veszprémi bevásárló központból kíséreltek meg fizetés nélkül kozmetikai szereket.

A két lány a kedden délelőtt elkövetett lopás tényét elismerte, de azt tagadták, hogy összedolgoztak volna. Mint mondták, alkalomszerűen jött az ötlet. Az eljárás során a biztonsági kamera felvételei is segítenek annak tisztázásában, hogy az áruházba együtt belépő és onnan együtt távozó gyanúsítottak egymástól függetlenül kezdték a ruhájuk alá rejteni a kivinni szánt árut, vagy megkísérelték egymást „fedezni”.

Ebzárlat

Folytatódik a rókák és egyéb vadon élő ragadozók veszettség elleni orális immunizálása, melynek várható időpontja: 2007. április 17-22.

Az immunizálás Veszprém megye egész területét érinti. A vakcina kihelyezése repülőgépes szórással illetve a Balaton parton kézzel történik. Az immunizálás idejére, valamint az azt követő 21 napig - 2007. április 17-től 2007. május 13-ig ebzárlat lép érvénybe. Ezen idő alatt tilos a legeltetés is. A csalétkekben elhelyezett oltóanyag emberre, állatra ártalmatlan, veszélyt nem jelent.

Index - Veszprém Presszó – Mérce

Ön szerint mi ne legyen a belvárosban?

Kedves Olvasóink!

A Veszprém Index folytatja Mérce című rovatát, melyben várjuk szavazataikat.


Aktuális kérdésünk:

Ön szerint mi ne legyen a belvárosban?


Amennyiben ötletük van, hogy milyen téma kerüljön a szavazásba, kérjük, írják meg azt nekünk a veszprem@index.hu, illetve a veszprem.szerk@index.hu címen.

Élő és pezsgő belváros a cél

- első fázis: állapotfelvétel és a problémák megfogalmazása -

„A munka egyik legfőbb célja, hogy megtaláljuk azokat az elemeket, amelyek olyan miliőt, szellemiséget, atmoszférát tudnak varázsolni a belvárosba, amitől az élővé és pezsgővé tud válni.” – nyilatkozta lapunknak Bárnyi Mária, a városi önkormányzat városfejlesztési és környezetvédelmi bizottságának elnöke, akit a belváros rehabilitációjáról kérdeztük.

Hordót akarok!

- térre lenne szükségünk -

Szükség lenne Veszprémben egy térre és egy hordóra, ahol kiállva-felállva mindenki elmondhatná, mit gondol a világról, vagy csak úgy beszélne „valakivel”. Miért nem hoznak létre egy ilyet az Óváros téren, hiszen ott van a városháza.

„Hisz mik es indiánok vagyunk!”

- avagy Cseh Tamás a Holdvilágban -

Olyan rendezvény volt ez, amire már régóta vártunk. Néhány hónappal ezelőtt úgy volt, hogy már akkor eljön egy beszélgetés erejéig tavaly megjelent könyve apropóján, de akkor egészségi állapota nem engedte, hogy útra keljen. Én akkor hallottam először, hogy Cseh Tamás nagyon beteg – biztos nem tanulmányozom elég kitartóan a bulvársajtót, sem az egyebet. Akkor hiába vártuk, de most elérkezett a találkozás pillanata.

Együtt a család

A tizenöt éves Quimby az Eszpresszóban

Repül az idő, eltelt tizenöt év. Ahogy életem második dekádját tapostam, egyre gyakrabban találkoztam egy rockhangversenyt hirdető plakáttal, rajta egy furcsa névvel: Quimby. A koncertekre azonban sokáig nem mentem el, ki tudja miért. Aztán pár évvel ezelőtt valahogy betévedtem a zenekar egy bulijára, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, megfogott a muzsika.

Újraélhetjük gyerekkorunkat

Snoopy-bulit tartanak az Expresszó Klubmoziban április 12-én, csütörtökön este.

A programon egy kicsit újraélhetjük gyerekkorunkat, jelmezbe öltözhetünk (előnyben az úttörők, kisdobosok, királylányok és királyfik :), rajzolhatunk, festhetünk, képregényeket, Hahotát, Kék kerítést és egyéb klasszikusokat olvashatunk, no és nem utolsó sorban remek talpalávaló keretében mulathatunk. A belépés díjtalan.

Oldalak