Na, ne szórakozzá’!

- avagy bezzeg a mi időnkben… -

Mindenhol ott vannak. Hangoskodnak, hánynak, szemetelnek, megkeserítik az életünket. Látjuk őket sötétedés után az utcákon, halljuk őket a szomszéd lakásban rajcsúrozni, bandáznak a plázákban, a játéktermekben, ellepik a billiárd- és csocsóasztalokat, mindenfelé ülnek, állnak és heverésznek. Igen, igen, már kitalálták: ezek a mai fiatalok…

Jöttek, láttak, visszajönnek

Mini találkozó, hatalmas siker

Több tucat Mini koptatta megyénk útjait az elmúlt hétvégén a Mini Club Hungary évadnyitó rendezvényéhez kapcsolódva. „Egy kirándulást háromszor élvez az ember, ha ilyen járművel indul útnak” – ezt a bölcsességet Király Ferenc, a klub egyik alapítója, jelenlegi tiszteletbeli elnöke árulta el érdeklődésemre.

Aláírás közeli állapotban a Budapest-Dakar rali terve

Egy Veszprém melletti katonai gyakorlópályán versenyeznének a Budapest-Dakar rali versenyzői. A gyorsasági szakaszokat pedig természetesen nem a balatonfelvidéki falvak útjaira tervezik – oszlatta el a környezetvédők félelmeit Ujhelyi István, az Önkormányzati- és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára. A szocialista politikus szerint már aláírás közeli állapotban van a megállapodás arról, hogy alkalmanként Magyarországról rajtolna el a Dakar rali mezőnye.

Ismert színészek jövőre

A jövő évadban országosan ismert színészeket láthatunk a Petőfi Színház nagyszínpadán – tájékoztatott Kőváry Katalin művészeti vezető.

Molnár Ferenc Delila című darabjában Bánsági Ildikó és Balázs Péter páros mutatkozik be a veszprémi publikumnak. Filmről ismert Legyetek jók, ha tudtok című zenés előadás főszerepét Duna Tamás alakítja. Szabó Győzőt az Arzén és levendula című bűnügyi bohózatban láthatjuk.

Oldalak