- alpolgármesteri gondolatok 1945. március 23-ra emlékezve, amikor Veszprém számára véget ért a II. világháború -
Az elmúlt évszázad történelme két hatalmas világégést hozott magával. Két olyan őrületet, amikor az ember kivetkőzött önmagából, érdekek feszültek érdekeknek, hazug ideológiákat gyártva. Persze ezek a világégések a világ már csak ilyen bizonyos területeket, országokat, földrészeket jobban sújtottak, míg voltak szerencsés népek, akik kimaradtak a közvetlen következményekből.
Péntek (márc. 23.) este az érdeklődők Veress D. Csaba hadtörténész, történész és helytörténész előadását hallgathatták meg a Padányi iskolában. Az előadás Veszprém vár hadtörténete a török háborúk idején címmel hangzott el a MÉRVE egyesület rendezvényén.
- tavak, lápok, folyók, állatok, növények tűnnek el -
Az édesvíz meggondolatlan használata súlyos ökológiai problémákhoz vezetett. Ma az a feladatunk, hogy helyrehozzuk a múlt hibáit, ha azt akarjuk, hogy Földünk vizei a jövőben is be tudják tölteni szerepüket a természetben. A CIC (Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács) politikailag független tanácsadó testületként ezért dolgozik.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 2007-ben is meghirdeti a lakossági energiatakarékos-sági pályázatot és az ahhoz kapcsolódó hitellehetőséget az 1994 előtt, hagyományos technológi-ával épült házakra.
- avagy mit gondolok arról, hogy én lettem az év újságírója a Veszprém Index műhelyében -
Az újságíró nevezetű különös állatfaj igencsak megszaporodott az elmúlt évtizedben. Ma már mindenki újságot ír, és sokan díjakat is kapnak érte. Az internet lehetővé tette, hogy bármikor, bárki rászabadítsa személyes létértelmezését a nagyvilágra. A különféle hírportálok naponta több ezer cikket ontanak, s ebben a keretben megtalálni a minőséget komoly feladat az olvasó számára.
Veszprém megye új közigazgatási és közlekedési térképét mutatták be a közelmúltban, amely immár több mint egy évtizede több alkalommal a Veszprém Megyei Önkormányzattal való jó együttműködés keretében készül el. Az ünnepélyes átadáson jelen volt Talabér Márta a megyei önkormányzat alelnöke.