A HEMO tájékoztatja nézőit, hogy a január 17-én 17.30 órára meghirdetett Sztornó című magyar filmet az eredeti műsorrendtől eltérően a filmforgalmazó csak februárban tudja az intézménybe szállítani. Helyette A tégla című színes amerikai krimi-thrillert vetítik ebben az időpontban, valamint 20 órakor is.
Az erdei, valamint a kerti madarakkal, a madáretető készítés fortélyaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők január 13-án, szombaton 10 órától a Cholnoky Klubkönyvtárban Barta Zoltán zoológus, muzeológus vezetésével.
Hetvenhat muzeális értékű könyvet kapott vissza a Veszprém megyei önkormányzattól szerdán a bencés, a ciszterci és a ferences szerzetesrend; a latin szövegeket tartalmazó kötetek zöme a XVII. századból való, a legrégebbi azonban 1543-ból származik.
Heti tudományos ügykontrollunkban folytatjuk Dr. Szacsky Mihállyal, a Palatinus atyjával megkezdett interjúnkat természetvédelemről, szeméthegyekről, profittermelő tudományról, ökológiai menekültekről, közös felelősségről és a Föld egyik legöregebb emlősfajának kipusztulásáról
A felvilágosodás óta a tudományos gondolkodás határozza meg a nyugati ember mentalitását. A harmadik évezred elején teljesen egyértelmű számunkra, hogy olyan mechanikus kütyük és firlefrancok vesznek körül bennünket, amelyek kényelmesebbé teszik életünket.
Több mint másfél évvel a megjelenése után fogtam bele a Fogságba. Nem a médiafigyelem elcsendesedésére vártam, csupán épp most került sorra. S bár a honi irodalomkritika alaposan megtárgyalta a regényt, most mégis veszem a bátorságot, hogy magam is írjak róla, aminek csupán őszinte lelkesedésem a magyarázata: érzésem szerint ugyanis Spiró műve a magyar prózatörténet új fordulata.
Lassul az óceánok nagy tengeráramlási rendszere, az Észak-Európát fűtő atlanti áramlat az elmúlt ötven évben közel 30 százalékkal gyengült tárta fel egy új kutatás. Észak-Európa időjárása néhány évtizeden belül érezhetően lehűlhet.
A hírt nem lehetett tovább titokban tartani Zdravko Zovko szezon végi távozásáról, amit már mind többen tudtak. Most érkezett el az idő arra, hogy Veszprémben két jelölt, Mocsai Lajos és Németh András nevét megszellőztessék.