A hétköznapi stressz ellenére (avagy mellette) sokan igénylik adrenalinszintjük megemelkedését, és ehhez változatos módszereket alkalmaznak. Egyesek egyszerűen csak hosszan szemeznek anyósukkal, mások kikapcsolják a biztonsági övet, ha rendőrt látnak, vannak olyanok, akik sűrűn rátekintenek bankszámlájukra és akadnak olyan emberek, akik bicikliznek De hogy! Kattintsanak!
- kevesebben leszünk, de legalább szegényebbek és butábbak -
Bizonyos országos témáknak elsőséget kell élvezniük bármilyen színezetű kormányzat idején is. Számomra ezek a nemzetstratégiai pontok. Ilyen az oktatás, az egészségügy, a népességpolitika. Jelen helyzetben azt látom, hogy a mostani kormányzat nemhogy a fent említett témakörök jobbításán munkálkodna, hanem annak ellenkezőjén.
A Gulya-domb a veszprémiek kedvenc kirándulóhelyének számít, ezúttal azonban a sötét oldalát mutatja meg nekünk az Illegál Kommandó. Tömérdek törmelék, halomnyi hulladék, macsók és macák minden mocska, természetesen illegálisan!
Volt alkalmunk minap együtt tanulni párom ötödikes unokaöccsével. Amikor földrajzból a Hogyan viselkedjünk kirándulóként a természetben tananyaghoz értünk, elhatároztam hogy kihasználva a decemberi jó időt, a Gulya-domb Vilma-puszta Csatár-hegy háromszögben töltjük a szombat délelőttöt. Lett is természetismeret! Csak máshogy, mint ahogy képzeltük!
A turisztika minden valamirevaló településen a fejlesztendő gazdasági ágazatok közé tartozik. Persze rendkívül lényeges, hogy mire is alapozható egy város, falu turisztikai koncepciója. Felber Károly, az Ízlelő étterem egyik vezetője hosszú éveket töltött külföldön, így mint sokat látott vendéglátós szakembert kérdeztük arról, mi a véleménye a város vendég-látásáról.
Ma este fellép Veszprémben a Kispál és a Borz. Ahogy az már itthon megszokott, az egyes művészeti ágak szereplői át-át járkálnak a kategóriák között. Lovasi András, a zenekar frontembere számos filmbeli mellékszerep után, amelyekben zömmel saját magát, vagyis Bandit alakította, a Közgáz Vizuális Brigád filmjében ezúttal főszerepet kapott. Talán karaktere miatt, de itt sem okoz csalódást, sőt.
Andersen klasszikus meséje, a Hókirálynő Pozsgai Zsolt átíratában, a KFT-ből jól ismert Bornai Tibor zenéjével december 17-én, vasárnap 15 órakor kerül bemutatásra a Petőfi Színházban. Fő szerepekben Koblicska Lőte és Subi Zoltán látható.
2006. novemberben az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,2% volt, 2005. novemberhez viszonyítva pedig 6,4%-kal növekedtek az árak. Idén, az első tizenegy hónapban, átlagosan 3,7%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.
Négy pénzhamisítót vett őrizetbe a rendőrség Veszprémben; a Fejér megyei bűnelkövetők úgy buktak le, hogy közülük ketten hamis ezerforintosokkal fizettek Veszprémben egy roncsautóért, ám az eladó hamar észrevette a csalást - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.
A Kabóca Bábszínház idei karácsonyi programját a Hemóban tartják meg.
December 16-án, szombaton délelőtt kilenc órakor játszóházzal kezdődik a kikapcsolódás, napközben a Tücsök, Méhe, Ősöreg; a János vitéz, valamint a Hókirálynő című előadás szórakoztatja az érdeklődőket. Ezen kívül kalandjáték is várja a kicsiket, a nap gyertyagyújtással zárul.