Gördeszka alkatrészeket tulajdonított el az az ismeretlen, aki vélhetően álkulcsot használva jutott be egy raktárba. A veszprémi üzletház mélygarázsában található helyiségből augusztus közepe és szeptember eleje között tűntek el az ott tárolt alkatrészek.
A tengelyek, lapok, csapágyak és kerekek értéke meghaladja a 430 ezer forintot.
A Veszprémben, 1903-ban létrejött Veszprémvármegyei Múzeum a műtárgyak gyűjtése, megőrzése mellett a kezdetektől fogva alapfeladatának tekintette a múzeumi munkavégzésből fakadó új ismeretek továbbadását, közkinccsé tételét, amely által a legkülönbözőbb korosztályok és társadalmi csoportok válhattak gazdagabbá szellemiekben, élményekben és ízlésben.
Már az őrizetbe vétel napján elrendelték az előzetes letartóztatását annak a pápai férfinak, akit azzal gyanúsítanak, hogy élettársa lányával fajtalankodott. A 32 éves férfi nem először került összeütközésbe a törvénnyel.
Zenés estre várják az érdeklődőket a premontrei kolostor romjánál Gyulafirátóton.
A megnyitón köszöntőt mond Rainer Pál régész, a Laczkó Dezső Múzeum munkatársa Veresné Petrőcz Mária énekművész közreműködésével. A rendezvényen tárogatón játszik Radics Tibor előadóművész.
Nyárbúcsúztatót tartanak a Dózsa György Általános Iskolában szeptember 16-án, szombaton 10 órától.
Az érdeklődőket többek között játszóház, bográcsgulyás főző verseny, légvár, sportbemutatók várják. A rendezvényt este a Metronóm együttes élőkoncertje zárja.
A részletes program megtalálható Kultúrkonténer rovatunkban.
A Gyulafirátóti Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Német Nemzetiségi Napot tart a városrész művelődési házában szeptember 17-én, vasárnap 15 órától.
Elsőként német nyelvű szentmise hangzik el a római katolikus templomban, majd a csoport együtt vonul el a művelődési házhoz. Itt az együttesek kulturális bemutatójára kerül sor.
Most olvasom az MTI-n, hogy Európa első szódamúzeuma nyílik meg pénteken Szegeden, és erről az jut eszembe, hogy vajon hányan nem ismerik a fröccs igazi történetét?
Ralph Albert Blakelock képei és John Philip Sousa zenéje
Egy remekmű általában halhatatlan. De mi történik akkor, ha a kulturális emlékezet megfeledkezik egy-egy páratlan értékű alkotásról? Sorozatunkban olyan irodalmi műveket, filmeket, zenedarabokat, képzőművészeti alkotásokat mutatunk be és ajánlunk olvasóink figyelmébe, amelyek valamilyen oknál fogva, részben vagy egészen, ritkán jutnak el a közönséghez, vagy mert kihullottak a kulturális kánonból, vagy mert hazánkban egyszerűen nehezen hozzáférhetőek.
Nem igazán hoznak lázba a helyhatósági választások, és ami a legszörnyűbb az egészben, a szégyennek a legkisebb jelét sem érzem magamon emiatt. Nem mintha valakinek nem illenék szégyellni magát ezért, de látva az idáig történteket, van egy sokadik olyan érzésem, hogy ennek a bekövetkeztétől egyáltalán nem kell tartanom.
E hét hétfőjén a Veszprém Index csapata hagyományteremtő szándékkal megtartotta első nyitott szerkesztőségi ülését. Az eseményt nem tekinthetjük többnek kisérletnél, mert a meghívottak közül többen
nem értek ránk. A Nivegy-völgyi Borok Házában lezajlott, nehezen meghatározható hangulatú társalgás alapgondolata a kritika volt.