Fekete nap lesz szeptember elseje: akkor lép életbe számos, az Új egyensúly programhoz kapcsolódó megszorítás. Ezek az intézkedések összességében százmilliárdos összeget húznak ki a cégek és a magánszemélyek zsebéből.
Az ősz első hónapja eseménydúsnak ígérkezik, több állat érkezését is várják a veszprémi vadasparkban, illetve az idén született állatok ekkor fogják elhagyni eddigi otthonukat.
Munkavégzés közben érték tetten hétfőn azt a prostituáltat, aki a veszprémi körgyűrűnél kínálta az útszéli gyönyört az arra elhaladó autósoknak.
A tiltott kéjelgő ügyfele sem távozhatott büntetlenül a helyszínről: szabálysértés miatt őt is feljelentették. Az örömlány súlyosabb következményekkel volt kénytelen szembesülni, a rendőrség fogdáján kellett töltenie az éjszakát. Hozzá hasonlóan egy másik prostituált is őrizetbe került, amiért a megyeszékhely melletti főútvonalon kínálta bájait tájékoztatott a rendőrség.
A kereskedelmi és iparkamarák és az Opten Informatikai Kft. együttműködése nyomán ez év szeptemberétől a kamarai tagok ingyenesen használhatják az Opten által kifejlesztett Egységes Online Követelésnyilvántartó Rendszer alapszolgáltatását
Új bérletsorozatot indít a Petőfi Színház Raiffeisen Klasszikusok néven. Saját előadásai mellett az Éjszakai Színház három darabját - Márai Sándor: Kaland, Egressy Zoltán: Vesztett éden, Le Sage: A pénzes zsák - kínálja ebben az évben az érdeklődőknek.
A vörösberényi temető mellett égett meg az a nő, akinek holttestét pénteken késő délután fedezték fel.
Mint kiderült, a 63 éves asszony előzőleg összeveszett férjével, majd kora hajnalban elindult, hogy véget vessen életének. A nő valószínűleg szerves oldószerrel öntötte le magát, majd meggyújtotta azt adta hírül a rendőrség. A nő halálát az elsődleges adatok alapján szénmonoxid mérgezés okozhatta. Az ügyben a balatonalmádi kapitányság folytat hatósági eljárást.
A Veszprém Index folytatja Mérce című rovatát, melyben várjuk szavazataikat.
Aktuális kérdésünk:
Ön mi alapján választ önkormányzati képviselőt?
Amennyiben ötletük van, hogy milyen téma kerüljön a szavazásba, kérjük, írják meg azt nekünk a veszprem@index.hu, illetve a veszprem.szerk@index.hu címen.
Jön az ősz, véget ér a nyári filmes uborkaszezon, karácsony felé tartva egyre több újdonság jelenik meg a DVD-piacon. Kezdetnek egy nemrégiben kiadott izgalmas angol drámát és néhány örökzöldet ajánlunk.
Az MSZP, az SZDSZ és a Szövetség Veszprémért Egyesület az önkormányzati választásokon együttműködik, és a választókerületek többségében közös jelöltet állít. Ezzel kialakult a baloldali, civilekkel dúsított blokk. A jelöltek listájában nincs nagy meglepetés, többségükben az eddig is képviselő pozícióban lévő politikusok indulnak újra az új választásokon kivétel néhány körzet.