Az eredetlegendák szerint, mikor az özönvíznek vége lett, Noé egy vesszővel mérte a víz mélységét. Ezekből a leszúrt vesszőkből lettek az első szőlőtőkék. Ezért van az, hogy a hegyek tetején terem a legjobb szőlő, ha valaki nem tudná :)))
Trendy szőlőkrém
2525 dkg fehér és kék szőlőt megmosunk, a nagyobb szemeket félbevágjuk, a türelmesebbek ki is magozhatják. Majd összekeverjük 22 evőkanál szőlőlével, citromlével, porcukorral és sherry-vel, majd 510 percig állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.
Az UNESCO WABT azaz a World Academy of Biomedical Technologies Central European Section 2006. augusztus 17-től 19-ig terjedően tartotta nemzetközi konferenciáját az ELTE Természettudományi Karának épületében. A világ számos országából érkeztek WABT tagok a tudományos ülésre. A tudományos konferenciát az alábbi témakörben hirdették meg: Fenntartható Fejlődés és Innovációs Technológiák, különös tekintettel az Információs és Telekommunikációs technológiákra, amelyek a bio-gazdaságot, a bio-medicinát és egészségügyet támogatják.
Véget ért a magyar irodalom történetének leghosszabb csavargása. Faludy György immáron a nem látható világban rója útját, itt hagyta bölcsességeit, verseit, pokolbéli víg napjait.
Bár több mint tizenöt éve hazajött, mégis úgy éreztük, sosem pihen: versei, írásai, nyilvános szereplései mindig valamiféle metafizikus vándorlást sejtettek még, bár az is igaz, fáradhatatlan volt, ha valahova hívták.
Donald Antrim Pszichoparti a palacsintázóban című könyvéről
Már megint egy gyagyás amcsi könyv mondhatnánk még ilyeneket, meg még ilyenebbeket is Antrim regényéről, ha valóban nem érdemelne ennél jóval több figyelmet. Azon kívül, hogy hangzatos címével és rikító sárga-kék borítójával eléggé felhívja magára a figyelmet, humorával és hangulatával kitűnően kapcsolódik a 2021. század amerikai irodalmának általam olyannyira kedvelt alakjaihoz.
A szeptemberi városi közgyűlés előkészületei zajlanak szeptember 4-én, hétfőn a Városfejlesztési, valamint a Szociális és egészségügyi bizottság ülésén.
Hétfőn kezdődik és várhatóan szeptember végéig tart a belváros vízközműhálózatának átépítése a Kopácsi utca teljes hosszában és a környező utcák egyes szakaszain.
Az anyósával veszett össze miután ittas vezetése miatt előállították a rendőrségre az a férfi, aki egy Zirc környéki kistelepülés kereszteződésben futott kőtömbre autójával a napokban.
A városi Civil Keret pályázat megjelenése szeptember végén várható a www.nonprofit.veszprem.hu és a www.veszprem.hu oldalak Pályázatok rovatában, valamint a Veszprémi 7 Napban tájékoztatta lapunkat Kőműves Judit ifjúsági és civil referens. A tervek szerint a pályázat témakörei megegyeznek az előző féléviével, a keretösszeg pedig 5 millió forint lesz.
Annak, hogy véget ért a balatoni nyár, ezer apró jelét veheti észre, aki a napokban végigballag egy parti sétányon. A nagyobb városokban ugyan még szinte minden árus kipakolja a portékáit, de vásárlók már nem rohamozzák az üzleteket. Hétvégenként még kiáll a garázsból a dottó (városnéző kisvonat), de csak félig telnek meg a kocsik, a füredi mólónál pedig hiába ülnek kint a portréfestők, megrendelő modell már alig akad.
Az eredetlegendák szerint, mikor az özönvíznek vége lett, Noé egy vesszővel mérte a víz mélységét. Ezekből a leszúrt vesszőkből lettek az első szőlőtőkék. Ezért van az, hogy a hegyek tetején terem a legjobb szőlő, ha valaki nem tudná :)))