Hírgyár

Négypárti parlamentet hozott az első választási forduló

Veszprém megyében három képviselő szerzett mandátumot

Érvényes volt az országgyűlési választások első fordulója vasárnap, az MSZP több mint egy százalékponttal előzte meg a Fideszt, az SZDSZ és az MDF egyaránt bejutott a parlamentbe. Az első fordulóban 214 mandátum sorsa dőlt el, 108 egyéni kerületben tartanak második fordulót; az adatok szerint az MSZP várja jobb pozícióban a folytatást. Tovább >>>

Bérletszünetben, utoljára

Utoljára tűzi műsorra Dobozy-Korognai: A tizedes meg a többiek című vígjátékát a Petőfi Színház. Április 10-én, hétfőn este hét órakor bérletszünetben látható a darab. Tovább >>>

Az oroszok még a spájzban vannak: a világnak mindjárt vége van, odakint hadseregek grasszálnak, azt állítják, hogy egymásra lőnek, pedig a vak is látja, hogy miránk, és nekünk idebent kell megőriznünk a józan eszünket, a csibészségeinken átsütő tisztességünket, a szerelmünket, és főként: a humorunkat.

Patka Heléna estje

József Attila verseiből és egyéb alkotásaiból álló műsorral emlékeznek a költészet napjára a Városi Művelődési Központban Patka Heléna előadóművész közreműködésével.

Az este folyamán felidéződik a korán árvaságra jutott költő gyermekkora, a Mamához fűződő érzései, az 1920-1930-as évek politikai háttere, s viszonya az őt körülvevő világhoz.

Magyar napok

Magyar napok kezdődtek a Magyar Irodalomtudományi Tanszéken.

Dr. Paczolay Gyula: Magyar, európai és távol-keleti közmondások, szólások címmel tartja az első előadást április 10-én, hétfőn 13 órakor. A rendezvény két napja alatt szó lesz többek között az ómagyar kor névutórendszeréről, felolvasó estet tartanak, a rendezvény pedig magyar szakesttel végződik kedden este.

Részletes program a Kultúrkonténer rovatunkban.

Fontos tudnivalók a választásról

A 2006-os országgyűlési képviselőválasztás első fordulójára kerül sor április 9-én, vasárnap. Szombat hajnali 0 órától kampánycsend lép életbe a szavazókörök április 9-i, este 7 órás bezárásáig. Minden választópolgár a lakóhelye szerint kijelölt, a korábban megkapott választási értesítőben feltüntetett szavazókörben szavazhat. Tovább >>>

Oldalak