Hírgyár

Spiritualitás

Spiritualitás tudomány veszprémi közösségi szervezete következő előadását az önelemzést szolgáló napló és az erkölcsi értékek kifejlesztése témakörben tartja meg. Az érdeklődőket március 12-én, pénteken délután várják a Városi Művelődési Központba.

AmatöROCK

Az AmatöROCK programsorozat két koncerttel is jelentkezik ebben a hónapban.

A Városi Művelődési Központ előcsarnokában március 12-én, pénteken este kilenc órától a Public Point, valamint a Childhood koncertjére kerül sor. Jegyek a helyszínen kaphatók 300 forintos áron.

Mólókat építenének több balatoni strandra

Jelenleg 16 centiméterrel alacsonyabb a Balaton vízszintje, mint egy évvel ezelőtt, ami 3,1 méteres átlagos vízmélységet jelent - hangzott el tegnap Siófokon, a Balaton Fejlesztési Tanács Balatonról rendezett fórumán. Varga Miklós, a környezetvédelmi és vízügyi tárca helyettes államtitkára kifejtette: az utóbbi napok bőséges esőzéseitől is csak négy centiméternyi vízszintemelkedés várható.

Polifilm Műhely

Szőke András: 3 című filmjét láthatjuk a filmklub 3. vetítésén a Művészetek Háza Pincegalériájában március 11-én, csütörtökön este hat órakor. Tovább >>>

A bemutatót követően a rendezővel Merza Gábor beszélget. A helyszínen játékra is sor kerül, várják a nézők véleményét, miért 3 a film címe, és vajon miről szól. A helyes megfejtők között dicséretet és puszit osztogatnak.

Iváncsik hosszabbított Veszprémben

Iváncsik Gergő 2007-ig a Fotexnél marad. A veszprémi kézilabdacsapat válogatott balszélsője kettő plusz egyéves megállapodást írt alá a klubbal.

Hajnal Csaba, a Fotex Veszprém ügyvezető elnöke a WestelPressnek elmondta, hogy folyamatosan tárgyalnak a lejáró szerződésű játékosokkal, a jövő héten pont kerülhet az igazolási ügyek végére. Az együttes valószínűleg a következő idényben is indulhat a Bajnokok Ligájában, jövőre azonban az ideinél jobb eredményt szeretnének elérni, ezért mindent megtesznek legjobbjaik megtartásáért. (uno.hu)

Oldalak