Nem élte túl a balesetet egy Suzuki személyautó sofőrje kedden reggel fél 8 körül a 8-as főút hajmáskéri elágazója közelében, ahol egy másik személyautóval ütközött össze.
Szenvedélyeiben szenvedő ember, a drogos emberiség a témája a Civil Szabadegyetem következő előadásának március 10-én, szerdán délután öt órakor a Városi Művelődési Központban.
Városi sajtónapi ünnepségre kerül sor a Városháza Kossuth termében március 11-én, csütörtökön délután egy órakor. Dióssy László polgármester az ünnepség keretében adja át a Nyilvánosságért-díjat, amivel a médiában dolgozó személyek munkáját ismerik el.
Örvendetes, hogy a legutóbbi gazdasági konferenciához képest duplájára nőtt a cégek, gazdasági társaságok érdeklődése az ajkai polgármesteri hivatal szervezésében megtartott konferencián, amelyen a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium munkatársai tartottak előadásokat.
Júniusban átadják a görög falut - tett ígéretet a beruházó Masped-csoport képviselője a több mint hetven érintett kisbefektető részvételével rendezett tegnapi fórumon - írja a Napló.
A németországi után egy éven belül a teljes angliai termelést is Magyarországra telepíti a világ egyik vezető ágymelegítő-gyártója, a Beurer GmbH - erősítette meg a Napi Gazdaság információit Soós Csaba. A veszprémi székhelyű, egymilliárd forint nettó árbevételű Beurer Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az anyacég már korábban döntött arról, hogy a termelést Veszprémbe koncentrálja, és csak a fejlesztés és az értékesítés marad Németországban. Tovább >>>
A Plaza Centers Europe elnöke, Zvi Bochmann és Dióssy László polgármester helyszíni szemlét tartott hétfő délután az épülő veszprémi szórakoztató és bevásárló centrum területén. A rögtönzött sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a 11 millió eurós beruházás kivitelezése jó ütemben halad, és a tervek szerint május utolsó hetében már fogadja a látogatókat, vásárlókat. Tovább >>>
Több út járhatatlan a megyében a közútkezelő ügyeletesének tájékoztatása szerint, de percről percre változik a helyzet. A főutak általában jól járhatók, a mellékutakon azonban továbbra is nehézkes a közlekedés. Napközben már inkább a gyenge havazás dominál, élénk marad a szél. Tovább >>>