Bulgakov Kutyaszív című kisregényének színpadi változatát láthatta, aki látni akarta november 3-án és 4-én Budapesten, a Katona József Színházban vendégeskedő Caragiale Román Nemzeti Színház vendégjátékában. Az előadást a nemzetközi hírű, fiatal orosz rendező, Jurij Kordonszkij jegyzi.
Debreczenyi János, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere személyesen, telefonon érdeklődött ma reggel a veszprémi vasútállomáson a reggeli vasutas sztrájk miatt kialakult helyzetről. Burján Tibor forgalmistától, aki egyben a Vasutas Dolgozók Szakszervezetének helyi vezetője, arról kapott tájékoztatást, hogy az utazóközönség az előzetes figyelemfelhívásnak köszönhetően tudomásul vette a sztrájk tényét és feltehetően más közlekedési eszközt választott.
Az öregek mindig és folyamatosan óvtak a hiteltől. Ők még élesen emlékeztek arra, amikor a két világháború között sok-sok család, iparos, gyár ment tönkre és jó pár honfitársunk lett gyáva módon öngyilkos a könnyelműen felvett kölcsönök miatt. A kommunizmussal összeférhetetlen volt ez az intézmény, de napjainkban már általános. Csakhogy a többség mára elfelejtette a régi történeteket
A város hitelállomány egy év alatt 1,3 milliárd forinttal nőtt, de Czaun János nem tartja kudarcnak az elmúlt év költségvetését, hiszen valamennyi hitelre felvett forint beruházásra lett, illetve lesz elköltve. A közelmúltban 500 millió forintos likvid hitel felvételéről döntött az önkormányzat a meglévő 1,2 milliárd mellé. Mit kell ez alatt érteni, miért volt rá szükség, milyen lehetőségeket lát a hitelek csökkentésére kérdeztük a gazdaságért felelős alpolgármestert.
A szociálpszichológia szerint mindannyian többféle szereppel rendelkezünk, többféle szerep határozza meg életünk. Mészáros Zoltán most vendéglátós szerepéből fogalmaz meg végletes véleményt a veszprémi vár kulturális adottságaira, a várban lévő kulturális intézmények tevékenységére, az egyházi intézmények várbéli jelenlétére. (Ez utóbbira szerencsére nincs befolyással Mészáros úr, hisz azok, kik az épületeket a múltban elvették, (talán) már nincsenek pozícióban!)
Doris Lessing: A fű dalol, Márai Sándor: Ítélet Canudosban
Egy remekmű általában halhatatlan. De mi történik akkor, ha a kulturális emlékezet megfeledkezik néhány páratlan alkotásról? Sorozatunkban olyan műveket mutatunk be és ajánlunk olvasóink figyelmébe, amelyek vagy kihulltak a kánonból, vagy különféle okokból ritkán jutnak el a nagyközönséghez.
Ma 17 órától a polgármesteri hivatal Kossuth-termében Nonprofit Konzultációs Fórumot rendeznek, melynek témája Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának civil koncepciója. Alábbiakban olvasóink áttekinthetik a témául szolgáló civil koncepció anyagát.
Az észak-alföldi régió, a gödöllői turisztikai régió, valamint Veszprém és Ajka környéke mutatkozik be egy-egy hétvégén a Magyar Nemzeti Múzeumban a Végtelen utazás - Utak térben és időben című kiállításhoz kapcsolódóan - közölte az intézmény az MTI-vel.
A 120 éve született Áprily Lajosra emlékeznek a Veszprémi Irodalmi Pódium tagjai november 8-án, csütörtökön 18 órakor a Városi Művelődési Központban.
Karinthy Frigyes és Kassák Lajos műveit előadja Sz. Csordás Éva, Fekete Veronika, Horváth Imre, Márta Attila, Szász Lőrinc és Tischler Barbara, a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad tagjai. Szerkesztő-rendező: Felföldi Gábor