Visszafelé leélni az életet!

- ha újra születnék, ezt szeretném -

Halva kezdem, és rögtön kikelek a koporsóból. Öregként felébredve nap mint nap jobban érzem magam. Miután túl egészséges lettem, kirúgnak az öregek otthonából, majd évekig élek gondtalan nyugdíjasként, és bekaszálom a lejáró öregségi biztosításokat.

Ezután, amikor dolgozni kezdek, az első napon arany karórát kapok a főnökömtől. Negyven-egynéhány évet dolgozom, mialatt egyre fiatalabb leszek, míg végül kiskorú lévén abba kell hagynom a munkát.

„Véletlen” találkozások

- újra együtt az S-Modell -

Pribil Gyuriról a zeneértőknek a Kimnowak, Ferenczi Gyuriról pedig a Herfli Davidson jut az eszükbe, pedig a két zenész anno együtt játszott az S-Modellben, amely a ’90-es évek elejének pezsgő klubéletében az egyik legnépszerűbb zenekar volt. Most úgy látszik, újra összeáll a banda. Az S-Modell „visszatéréséről” a Veszprémben élő Csibi Tamás basszusgitárossal beszélgettük.

A közvélemény kutat ás

- avagy Veszprémben élni inkább jó -

Most már asszem, jó veszpréminek lenni. Jó, mer’ van nálunk közbiztonság meg kultúra, a zöldterületek meg akkorák, hogy hajjaj! Emellett leginkább a Veszprémi 7 Napból tájékozódom a helyi ügyekről, ami szerintem hiteles is, meg semleges világnézetileg. Az az egy baj, hogy nincs egy klassz uszoda, esetleg városi strand, de legalább egy kulturális rendezvények megtartására alkalmas sportcsarnok (ja, az meg lesz nemsokára, úgyhogy szüret!)…

A vizitdíj visszaigényléséről

Veszprém Megyei Jogú Város jegyzőjének tájékoztatása

Ha valaki az adott naptári évben igénybe vett háziorvosi ellátásért (ideértve a fogászati alapellátást is), illetve járóbeteg-szakellátásért (ideértve a fogászati szakellátást is) vizitdíjat legalább már 20–20 alkalommal fizetett, a 20. alkalom feletti ellátások után fizetett vizitdíjak összegét lehet visszaigényelni.

Három fiú holttestét emelték ki a leomlott partoldal alól

Két fiú holttestét találták meg kedden estig a sümegprágai földomlás helyszínén, 22 óra után nem sokkal a tűzoltóság egy harmadik fiú holtestét is a felszínre hozta. A sümegi 12 éves gyerekek egy, az őszi szünetet a városban töltő 15 éves rokon fiú társaságában bicikliztek ki a helyszínre, hogy barlangokat építsenek maguknak.

Oldalak