Generációk

- a vendéglátós meg a fia -

Az Öreg közel két méter magas, bajuszos, mosolygós, nagydarab, mint egy jófej óriás. A Gyerek maximum százhetven, zömök, de szőkés, zárt-szájú, és legfeljebb vigyorogni tud. Az Öreg a Gyerekre hagyja a kocsmát, mert már unja a hétvégén tucc-tucc zenére hőbörgő hülyegyerekeket, csak hétköznap esténként néz be, hogy mi a pálya. Na jó, meg hétvégén, mert a puszta megjelenésétől helyreáll a rend.

Roxity

Ifjú rockerek Várpalotáról

A másfél évvel ezelőtt formálódott, nagy létszámú zenekar a dinamikus, dallamos rockzene mellett tette le a szavazatát. Félesztendős próbaidőszak után 2006 szeptemberében mutatkoztak be Várpalotán, az Ifjúsági Fesztiválon, idén augusztusban pedig kivonultak Bándra, és az AMP stúdióban felvették bemutatkozó lemezük anyagát, amelynek címe Angyal vagy ördög.

Müller Péter-est

Müller Péter mesél a Petőfi Színház november 5-én, hétfőn 18 órától szerelemről, családról, életről, mámorról, anyák bölcsességéről, párkapcsolatokról, az emberi lélek és az angyalok titkairól.

Különös történetek és mély gondolatok gyöngyszemeit fűzi fel egyetlen szálra. Ezt a szálat úgy hívják: Öröm. Aki olvasta az író Szeretetkönyvét s főleg a Nők Lapjában megjelent nagysikerű sorozatát, a Boldog lelkek táncát, most felidézheti és folytathatja a beszélgetést; új, megrendítő érzésekkel és varázslatos mesékkel gazdagodhat.

Holtan találták kigyulladt házában az idős nőt

Holtan találták ágyában azt az idős asszonyt, akinek kigyulladt a háza Szentgálon. A Herend közeli településről szerdán 8.45 órakor jelezték, hogy ég a 86 éves nő lakása, ám őt már nem tudták élve kihozni onnan. Egyelőre nem tudni, mi okozta a tűzesetet – tájékoztatott a rendőrség.

Mert nyalni csak úgy lehet…

- ha élvezzük -

A jégkrémbiznisz szakemberei évente újabb és újabb jégrémcsodákkal lepik meg a vásárlókat: ilyencsokis és olyanöntetes, amolyanmogyorós, kicsitolvadós, nagyonbulis… és még sorolhatnám milyen finomságok csábítanak minket. Mint a mellékelt képen látható, a japán jégkrémkészítők új dizájnt találtak fel…

Oldalak