A vélemény szabadsága

- avagy kell egy hét liberalizmus -

A „liberális” kifejezés sokak számára egyfajta szitokszóként működik a mai magyar közéletben – de tévedés lenne azt hinni, hogy ez nemzeti sajátosság, hiszen Franciaországban például még erőteljesebb a társadalmi előítélet ezzel a jelzővel szemben. Különösen furcsa ez, ha figyelembe vesszük, hogy a liberalizmus mint ideológia egyik eredője éppen a racionalista filozófia, illetve a Nagy Francia Forradalom eszmerendszere.

Nekünk mindig hallgatnunk kell?

- avagy felébred-e bennünk a varázsló? -

Reggel a munkahelyemre jövet Pavarottit hallgatok a rádióban. Jól rímel álmomra: gondozott házak között felszálló halk repülőkre, zöld kertekre, békés emberekre. Igazán nem tudom, mi magyarok, miért is nem éneklünk. Könnyebb lenne a szívünk, mégha terheink kevésbé. A Himnuszt már szinte csak magamban énekelem az iskolai ünnepélyeken. Hiszen alig lehet kiénekelni. Szinte bravúrnak tűnik.

Kalandra fel!

Horváth Gergely: <i>A szív útjai</i> című könyvéről

Egy elsőkönyves szerző megjelenése egy nagynevű hazai kiadónál, azt hiszem mindenféleképpen figyelemre méltó helyzet. Ha ehhez hozzátesszük a mű címét is, már legalább két alapos okunk lehet, hogy kézbe vegyünk egy ilyen kötetet. Azonban, ha netán csak úgy maradt a kezünkben az írás, hogy épp egy csinos nőt vagy egy jóképű pasit próbáltunk megvédeni egy a polcról aláhulló könyv által kilátásba helyezett kegyetlen haláltól, akkor se elégedjünk meg a mű elolvasatlanul történő visszahelyezésével.

Nevelőszülőket keresnek

A Veszprém Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Veszprém Megyei területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat a nevelőszülői hálózat bővítéséhez nevelőszülői feladatok ellátására alkalmas személyeket keres.

A nevelőszülői alkalmassággal, feladatokkal és juttatásokkal kapcsolatos tájékoztató, minden településen a Polgármesteri Hivatalban megtalálható. Bővebb tájékoztatás és jelentkezés az alábbi címen: Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, 8200 Veszprém, Kossuth u. 10. II. cm. Telefon: 88/564-521.

Hozzászólás

<a href="http://www.index.veszprem.hu/cikk.php?id=15585" target="_blank"> A vörös csillag árnyékában </a> című írásunkhoz

Egyetértve a közelmúlt történelmünk szégyenletes eseményének elemezgetésével, számomra az a kérdés, hogy ez pusztán történelmi ismeretek bővítésére jó (különösen a fiatalabb korosztályokra ez nagyon is ráfér), vagy levonhatók-e a mára vonatkozó következtetések, húzhatók-e párhuzamok jelenünkkel, esetleg jövőnkkel.

Oldalak