Először kerül megrendezésre a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi napján az úgynevezett Információs nap szeptember 5-én 15 órától a nappali tagozatos hallgatók, szeptember 15-én 9 órától a levelező tagozatos hallgatók részére.
Felborult egy tartálykocsi hétfőn kora hajnalban a 8-as főúton. A Várpalota felől Székesfehérvár felé tartó, olasz rendszámú Scania nyerges vontató a Csórt elkerülő szakaszon maga alá gyűrte a jobb oldali szalagkorlátot, a vontatmánnyal együtt a jobb oldalára borult, s a több méter mély árok oldalán állt meg.
A Veszprém Index folytatja Mérce című rovatát, melyben várjuk szavazataikat.
Aktuális kérdésünk:
Ön szerint kinek a példaképe az Index Veszprém?
Amennyiben ötletük van, hogy milyen téma kerüljön a szavazásba, kérjük, írják meg azt nekünk a veszprem@index.hu, illetve a veszprem.szerk@index.hu címen.
Egy kisebbség által erőszakkal megvalósított egyenlőséget hangoztató, de gyakorlatilag mindent és mindenkit irányító, felügyelő hatalomról, a kommunizmusról tartottak konferenciát múlt héten a városháza Kossuth-termében.
Gyerekkorban a szocializációs folyamatban, a szülővel való azonosulással kezdődik a tulajdonképpeni példakép megjelenése. Azért kezdjük el utánozni a szüleinket, azért azonosulunk velük, mert szeretjük őket. Egy szeretet-kapcsolaton kezdődik ez az azonosulás. Minden szülőnek tudnia kell, hogy egyben példakép is, bár nem mindig fogalmazódik meg ebben a formában sem a gyerekben, sem pedig a szülőkben véli Urbanics Júlia pszichológus.
- amit mondanak, kijelentenek, annak biztos az ellenkezője valósul meg -
A Gyurcsány-kormányzat több éves működésének köszönhetően mára már kiszámítható vezetésnek számít. És ez a nagy szó egy vezető politikai hatalom esetében. De gyorsan tegyük hozzá, kiszámítható, igaz mindig az ellenkezőjét kell érteni annak, amit mondanak. Most például itt van az új tanév és a pedagógusleépítés. Arató Gergely államtitkár a sajtó felvetésére, miszerint várhatóan 810 000 tanárt bocsátanak el a szakszervezet szerint, nyugodtan kijelenti, 8 000-et biztos nem.
Az iménti cím a Lecsó című mese egyik legszebb részéből származik. A mesét írta és rendezte Brad Bird Oscar-díjas animációs filmkészítő, akit A hihetetlen család című alkotásból már ismerhetünk. A Pixar Animation újabb alkotását hasonló sikerrel vetítik, mint a Verdákat, a Z, a hangyát vagy a Toy Story-t. Nem véletlen, hogy ilyen előélet után a közönség igazán várta a legújabb animációs filmjüket.
Nonprofit Konzultációs Fórumot tartanak szeptember 5-én, szerdán 17 órakor a Polgármesteri hivatal Kossuth termében. Az önkormányzat a Civil Koncepcióban foglaltak szerint a civil szervezeteket érintő döntéseinek előkészítésébe, illetve a támogatások kapcsán előírt egyeztetések lefolytatásába kívánja bevonni a helyi civil szervezeteket.
A Veszprémi Petőfi Színház a Legyetek jók, ha tudtok című zenés produkciójához gyermekszereplő válogatást tart.
2007. szeptember 17-én, hétfőn, 15 órakor várják az énekelni, táncolni tudó és a színház iránt érdeklődő 7-12 éves lányok és fiúk jelentkezését. A részletekről érdeklődni a színház Művészeti Titkárságán a 88/420-444-es telefonszámon lehet hétköznap 9-15 óráig, valamint a titkarsag@petofiszinhaz.hu email címen lehet.