A világ számos országából utaztak hazájukba a Háromszékről elszármazott székelyek az idén első ízben megrendezett Háromszéki Magyarok Világtalálkozójára.
Ha buli, akkor WetWood. Évek óta nyomja a három srác (Ujvári Péter
gitárok, hangszerelés, Nagy Miklós gitár, vokál, ének, Csonka Péter ének) az úgynevezett pub zenét, aminek az a lényege, hogy az előre felvett ritmusalapra élőben játszanak és énekelnek rá.
Reméljük, az alábbi hullámvasút-képek felkeltik olvasóink érdeklődését, és azok is el fognak látogatni a Budapesti Vidámparkba, akik esetleg még sosem jártak ott. Persze, Pesten nem lehet akkora hullámvasúttal találkozni, mint Van Cedar Pointban, az USA Ohio államának egy városában de hát az USA nagyobb is, mint Magyarország, így a hullám is magasabb
Ön szerint hányadik lett az országos középiskolai rangsorban a 2002 és 2006 közötti időszakban a Lovassy László Gimnázium az érettségizők közül a felvettek arányát tekintve?
Kedves Olvasóink!
A Veszprém Index folytatja Mérce című rovatát, melyben várjuk szavazataikat.
Aktuális kérdésünk:
Ön szerint hányadik lett az országos középiskolai rangsorban a 2002 és 2006 közötti időszakban a Lovassy László Gimnázium az érettségizők közül a felvettek arányát tekintve?
Amennyiben ötletük van, hogy milyen téma kerüljön a szavazásba, kérjük, írják meg azt nekünk a veszprem@index.hu, illetve a veszprem.szerk@index.hu címen.
A Veszprémi gimnáziumot 1711-ben alapította Volkra Ottó János veszprémi püspök. A művelt ifjak hiányából származó következményeket fölmérve hívta meg a városba a Felvidéken már sikeresen működő piarista atyákat, rájuk bízva az ifjúság nevelését. Az iskola az első évtizedekben ún. kisgimnázium volt négy grammatikai osztállyal, majd 1753-tól hatosztályos nagygimnáziummá vált. Az oktatás nyelve a latin volt, de a latinon kívül már a korai időszakban is tanították a magyar nyelvet és a magyar történelmet. 1773-ban kezdték meg a Várban a későbbi iskola építését.
Az Oceans Eleven Tripla vagy semmi című filmet nem láttam. Persze akkor még nem tudtam, hogy a sikerszéria folytatódni fog. A 2001-ben bemutatott film a Frank Sinatra, Dean Martin és Sammy Davis Jr. főszereplésével 1960-ban készült Dicső tizenegy című mozi remake-jeként készült. Hála a bravúros szereposztásnak és nyilván még sok minden másnak , például, hogy nem tudunk ellenállni a jó pasiknak és a szokásos profi csapatmunkával bravúrosan átverünk és kirabolunk ezt-azt történetsémának, a mozi sikeres lett.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a műszaki, természet-tudományos és gazdasági területen Veszprémben kiemelkedő érdemeket szerzett személyek munkájának elismerésére évente egy alkalommal Polinszky-díjat adományoz. A díj adományozását bármely veszprémi lakos, szervezet és intézmény kezdeményezheti.
Szerdától bruttó 2 forinttal emelkedik a benzin ára, a gázolaj pedig 3 forinttal lesz drágább.
A Mol legutóbb augusztus 13-án változtatott a benzin árán, akkor bruttó 5 forinttal csökkentette. A gázolaj árát legutóbb június közepén változtatta meg a Mol, akkor bruttó 4 forinttal emelte. A mostani emeléssel a benzin átlagára 290 forint körüli, a gázolajé pedig 260 fölötti lesz, de a kutaknál 10-15 forintos különbséget is tapasztalhatnak a vevők. Az emelést az elemzők a jegyzésárak növekedésével magyarázzák. (figyelőnet)