Az illatokat és színeket a természetből merítő balatonfüredi Baricska Csárdában szeptember 1-jétől minden második héten szombaton vendégül látnak egy közéleti személyiséget, aki nem csak műsorral, de az őt legjobban ismerő asztaltársaság számára ajándékkal is készül.
Ment a bölcsibe az unokatesóm, és mutatta anyukámnak, hogy ez a Lovassy, ide fogok járni. Azért én ennyi idős koromban még nem voltam ebben ilyen biztos igaz, nem is sétáltunk minden nap arra , de később én is tudtam, hogy nyolcadik után ide kell jönnöm (pedig a barátaim padányisok lettek). A felvételikor aztán meginogtam kicsit: olyan nyomott volt az aula, olyan kicsik a termek hát ez lenne az a nagy Lovassy?
Katanics Sándor tíz éven keresztül volt a Lovassy László Gimnázium igazgatója, megbízatása néhány nappal ezelőtt járt le. Ezekben az években rengeteg változás történt az iskola életében, melyek közül a leglátványosabb: az épület rekonstrukciója, illetve egy tornateremmel való bővítése még most is zajlik. Arról kérdeztük az ex-igazgatót, hogy ő milyen maradandó értékeket és milyen fejlesztési területeket tart a legfontosabbnak a Lovassy szempontjából.
Azt hiszem, a felnőtt lét útjának első göröngye ott van, amikor szembesülünk a saját hülyeségünkkel. Amikor szépen lassan ráébredünk, hogy amit eddig elértünk, az mennyit ér, és amit eztán elérhetünk, az hova vezet. Amikor megijedünk az éveink számától és a hihetetlen sok lehetőségtől, ami korunktól függetlenül még előttünk áll.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi ellátás területén, vagy a szociálisan rászorulók támogatását felvállaló civil szervezetekben, társadalmi szervezetekben tevékenykedő, Veszprém városban kiemelkedő érdemeket szerzett személy munkájának elismerésére 1 fő részére Hornig- díjat adományoz.
Kilakoltattak a lakásából egy nyugállományú honvéd ezredest Veszprémben; a jogerős bírósági ítélet végrehajtását foganatosító emberek tíz rendőr biztosítása mellett az utcára hordták le a panelházból négytagú család bútorait.
Baumann Béla, a HEMO Fotóklub tagja képei láthatók a Kávé és Teaház az Íródákhoz falain.
A hivatalos megnyitót augusztus 30-án, csütörtökön 17 órakor tartják, köszöntőt mond Bakcsi András, a HEMO igazgatója. A képeket szeptember 23-ig lehet megtekinteni.