A Hollywoodoo zenekar 1993-ban kezdte tevékenységét. Mint minden rendes rockzenekar, egy garázsban kezdték el a közös munkát. 2001-ben elkészült az első albumuk, mára az egyik legismertebb hazai rockbanda közé tartoznak. Március 17-én, szombaton este hazalátogatnak a fiúk, az Expresszóban lépnek közönségük elé.
A Kabóca Bábszínház március 18-án, vasárnap délelőtt Sándor, József, Benedek címmel tart matinét:
Délelőtt 9 órakor játszóházzal kezdődik a program, majd a Piroska és a farkas című bábjátékot tekinthetik meg az érdeklődők. A 11 órakor kezdődő kalandjátékkal zárul a program.
A hosszú hétvégét és a kellemes időt kihasználva sokan kirándulással töltik az elkövetkezendő napokat. A Veszprémi Állatkert délelőtt 11 órakor ragadozó madár bemutatóval várja az érdeklődőket március 15. és 18. között, délutánonként pedig pónilovaglással tehetik még emlékezetessé a kirándulást a látogatók.
Kettős győzelemmel jutott a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjébe az MKB Veszprém.
Az idegenben kiütéses győzelmet arató bajnokcsapat a veszprémi visszavágón sem bánt kesztyűs kézzel a Győrrel. Az MKB 46-28-ra verte a vendégeket, így 101-55-ös összesített eredménnyel jutott tovább a negyeddöntőből. (mr)
A Veszprém Index folytatja Mérce című rovatát, melyben várjuk szavazataikat.
Aktuális kérdésünk:
Ön hol (hogyan) tölti Március 15-ét?
Amennyiben ötletük van, hogy milyen téma kerüljön a szavazásba, kérjük, írják meg azt nekünk a veszprem@index.hu, illetve a veszprem.szerk@index.hu címen.
A márciusi események korabeli szemtanúk beszámolóiban
Idén a Veszprém Index némiképp rendhagyóan emlékezik meg a március 15-i nemzeti ünnepről. Két korabeli beszámolót olvashatnak ma és holnap, egyiket egy plébános, másikat egy borbély tollából. A horvát származású Vidovics Ágoston 1794-ben született Dunapentelén. 1817-ben szentelték pappá, majd négy év káplánkodás után 1826-tól pápakovácsi plébános.
Már nem emlékszem, egész pontosan mikor is lett obligát produkciója a vidéki kultúrházak költészet napi repertoárjának és mikor kezdett minden könyvhéten karavánszerű sor alakulni az öreg sátránál a Vörösmarty téren. Csupán annyit tudni, hogy egyszer csak ott termett, ősz oroszlánfrizurájával, jellegzetesen rekedt hangjával, elismételve századszor is, hogy cipőjében a talpa meztelen, mivel nem hord zoknit.
Faludy György több mint 40 évig nem publikálhatott Magyarországon, így legutolsó hazaköltözése után (1988) viharos gyorsasággal jelentek meg művei nagyrészt hiánypótló céllal, hiszen a nagyvilágban (illetve itthon szamizdat formában) napvilágot látott könyveket nálunk is illett végre kiadni. A hiánypótló kiadványok egyik sajátos darabja a Karoton.