Tavaszi Fesztivál kezdődik

Ma kezdődik és a hónap végéig tart a Veszprémi Tavaszi Fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal.

Március 9-én, pénteken este hét órakor a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical kerül színpadra a Séd Filmszínházban a Pannon Várszínház előadásában. Este fél nyolckor az Adagio együttes ad koncertet Homonnay Zsolt, Nagy Sándor és Balczó Péter közreműködésével a Városi Művelődési Központban.

Új megyei kiadvány

A Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal gondozásában új turisztikai prospektus jelent meg, Üdülési csekkel Veszprém megyébe! 2007 – címmel.

A 10.000 példányban kiadott brosúra 50 megyei szolgáltató részletes ajánlataira hívja fel a figyelmet. A kiadvány elérhető lesz minden jelentősebb hazai turisztikai kiállításon, valamint beszerezhető a megye Tourinform irodáiban.

Jön az Unisex

Az Unisex ad koncertet március 9-én, pénteken 21.30 órakor a Várkertben.

1997-ben jelent meg a csapat első albuma Szebb holnap címmel. 2003-tól új felállással lépnek színpadra, két évvel később a Megasztárból ismert Kósa Ivett lett az Unisex énekesnője. Utolsó nagylemezük 2006. novemberében került a boltok polcaira.

Elvetélt Kommandó

- Nőnap alkalmából -

Tegnap városunkban járt Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke, aki látogatást tett a városházán. Az előzetes információk szerint a látogatás előtt nőnapi köszöntőt mondott volna a veszprémi városháza előtt, ez pedig olyan program, amire mindenképpen ellátogatott Illegál Kommandónk. Bár ne tette volna – ugyanis a köszöntő érdeklődés hiányában elmaradt.

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Oldalak