Lola

Herendi Gábor: Lola című filmét mutatja be a Városi Művelődési Központ filmklubja március 12-én, hétfőn 18 órakor.

Lora huszonéves, érzékeny finom lelkű lány, aki három éve elvesztette szerelmét, Dávidot. Emiatt Gerivel, Dávid öccsével, aki titokban mindig is vonzódott hozzá és Bettivel, legjobb barátnőjével is megszakította a kapcsolatot.

A közvetlen és a közvetett hatalomgyakorlásról

- utcai politizálás politikusi szemmel -

„A politikusnak úgy kell meghoznia a döntéseit, hogy ne kerüljön sor utcai tüntetésre, demonstrációra” – mondta el az Index Veszprém kérdésére válaszolva Hartmann Ferenc, az MSZP Veszprémi Szervezetének elnöke, akivel heti ügykontroll-témánkról, az utcai politizálásról beszélgettünk.

Mi lobog itt?

- vágatlan vélemény -

Március 15-én nemzeti színű zászlóerdőbe öltözik az ország. Jól van ez így. Öröm látni a piros-fehér-zöld színkavalkádot. Diákkoromban de örültünk volna ennek, amikor az 50%-nyi magyar zászló is már nagy eredmény/engedmény volt a munkásmozgalmi vörös zászlók mellett.

Mit tehetnének?

- a kilátástalanság, tehetetlenség mozgatja az ország nagy részét -

Heti "ügy-kontrollunkban" az utcai politizálás, demonstráció kérdéskörével foglalkozunk, s e témakörön belül hozzuk le most egy veszprémi gondolkodó írását – név nélkül, természetesen az ő kérésére.

A nő egyedül van

- okos, mint a kígyó, szelíd, mint a galamb -

A nő egyedül van, magányos. Szüksége van ránk. Zaklat, ha nem érünk haza időben, ha késünk, ha nyugalomra vágyunk. A nőnek nincsenek igazi barátnői, csupán mindig tükröt keres bennük. Anya, feleség, barátnő, nagyasszony, kurtizán, csajszi, fruska, fenomén. Különböző megjelenési formákban létezik.

Itt a beíratás ideje

- önkormányzati közlemény -

A veszprémi önkormányzat munkatársai értesítik a kedves szülőket, hogy a 2007/2008-as foglalkozási évre, tanévre Veszprém Megyei Jogú Város óvodáiban 2007. április 2-án és 3-án 8-tól 17 óráig, általános iskoláiban 2007. április 11-én és 12-én 8-tól 17 óráig beíratást tartanak a leendő óvodások és 1. osztályosok számára.

Oldalak