Feladtam. Sokadszori próbálkozásra sem sikerült megszeretnem Pedro Almodóvar, az ünnepelt spanyol sztárdirektor munkáit. Pedig a Volver minden mérvadó kritika szerint az életmű egyik legkitűnőbb darabja. Kár, hogy ebből semmit sem vettem észre.
A XX. század második felének egyik meghatározó műfaja a közép- és kelet-európai filmgyártásban a szatíra. A Szellemi Regenerációs Társulás 2007-es téli-tavaszi filmklubja ezt a műfajt járja körbe tíz filmen keresztül, melyből öt hazai, öt pedig más, a volt szocialista blokkhoz tartozó ország filmkészítőinek terméke.
A Csepel Csapat tegnap elérte a hétfőre célt, Genováig mentek, összesen 690 km-t. Monacónál álltak csak meg, de nem várost néztek, mert iszonyatos dugó volt. Ma reggel indulnak tovább, a cél pedig Klagenfurt. Egyre közelebb a csapat Magyarországhoz, és a tervük megvalósulásához. Előzetes számítások szerint tehát szerdán már mindenképpen itthon lesznek.
Félmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki Veszprém megye rendőrfőkapitánya a 2006. nyarán Veszprémben megölt idős nő ügyében. A megyeszékhelyen egyedül élő 75 éves sértettre július első hetében, lakásában támadt rá az ismeretlen.
Lassan végéhez közeledik a 2007-es felsőoktatási jelentkezési időszak, hiszen február 15-én éjfélkor lejár a jelentkezési határidő. Addig bárki beküldheti a jelentkezését az interneten keresztül, az e-felvételi segítségével, vagy akár postai úton is.
Délben adták át a mentőhelikopter-állomást Balatonfüreden. A szükséges 138 millió forintot közösen adta össze a mentőszolgálat, illetve a városi és megyei önkormányzat.
Immáron másodszorra rendezi meg a PEHÖK Külügyi Bizottsága az úgynevezett
Külügyi Börzét a Pannon Egyetemen,
A február 14-én, szerdán 10 és 18 óra között rendezett esemény célja, hogy minél több külföldi ösztöndíjat, tanulási és munkalehetőséget biztosító céget, szervezetet ismerjenek meg a hallgatók. A kiállított standokon közel harminc hazai és nemzetközi szervezet mutatkozik be, amelyek segítségével el lehet jutni Európa különböző országaiba, vagy akár Ausztráliába, az Egyesült Államokba.
A Múzeumi Szabadegyetem című ismeretterjesztő sorozat újabb állomásához érkezett.
A Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság rendezvényén február 13-án, kedden 15.30 órakor A Balaton az irodalomban címmel dr. Ács Anna irodalomtörténész tart előadást az igazgatóság dísztermében.