Múlt héten a miniszterelnök a Fidesz kordonbontására válaszolva építkezésre hívta fel az ország népességét. A mondata frappáns, de valószínűleg annyira igaz, mint a többi.
Bontásnak pedig akkor van értelme, ha valami szépnek, jónak az alapjait teremti meg.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos a pólusvárosok közül Székesfehérvár és Veszprém társ-pólusvárosokba látogat február 9-én, pénteken.
Gryllus Vilmos ad koncertet február 10-én, szombaton 11 órakor a Városi Művelődési Központban.
A maszkabál fülbemászó dallamaival, szívderítő szövegeivel és őszinte lelkesedésével mesés világba repíti a gyerekeket, örömteli perceket szerezve az egész családnak.
Február 11-én, szombaton délelőtt kilenc órától játszóház, majd farsangi kalandjáték szórakoztatja a kicsiket. Bábelőadás is színesíti a programot, a Szekrénymesék című produkció szórakoztatja az érdeklődőket.
Farsangi álarcok és kiegészítők készítésére várják az érdeklődőket február 10-én, szombaton 9 órakor a Városi Művelődési Központban.
A nap folyamán többek között gipszöntvényeket festhetnek a kicsik, az emberi arc gipszlenyomatával is megismerkedhetnek, valamint arcfestés is szórakoztatja a VMK-ba látogatókat.
Február 10-én, szombaton 10 órakor nyílik hét fiatal veszprémi alkotó tárlata a Városháza aulájában. A kiállítást dr. Herth Viktória művészettörténész, a polgármesteri kabinet irodavezetője nyitja meg, melyre szeretettel várják az érdeklődőket. (veszprem.hu)
A veszprémi Művészetek Háza rendezésében február 9-én, pénteken 16 órakor nyílik a Csikász Galériában (Veszprém, Vár u. 17.) Veszeli Lajos festőművész kiállítása, melyet Pogány Gábor művészettörténész ajánl az érdeklődők figyelmébe. (veszprem.hu)
Szerdán már pályára lépett az NB I-ben a BL-negyeddöntőre készülő veszprémi csapat, melynek keretéből hiányzik a Bundesligába igazoló Buday Dániel. Őt a szerb Zsarko Sesum pótolhatja, míg Kirill Lazarov hamarosan magyar állampolgár lehet, s közben szerződése meghosszabbításáról tárgyal.
A 2003-ban elfogadott városi civil koncepció ma is megállja a helyét, azonban időközben a civil szervezetek megerősödtek, az őket érintő kérdésekben aktívan részt kívánnak venni. Többek között ezt az igényt elégítené ki a koncepció módosítása tudtuk meg Péterné Rózsa Máriától a polgármesteri hivatal civil kapcsolatok tanácsnokától.