Egy film, ami valószínűleg nem fogja megrengetni a világot

Borat – Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika

Ha van valami, ami igazán idegesíthetne ebben a filmben, az az, hogy létezik. Azt hiszem, hogy kellőképpen megundorodtam azoktól a filmektől, amelyeknek az alkotói képtelenek másképp fényezni a saját tahóságukat, mint cikizni azt a közösséget, ahonnan elfele-, illetve hasonló módon cikizni a másikat, ahová éppen odatartanak.

A végeredmény persze ugyanaz. Marad a nagy büdös, a sehova se tartás, a sehova se tartozás reménytelensége. Hol van itt már az úton levés boldogsága?

Disznótor Kádártán

Falusi disznótorra várják az érdeklődőket Kádártán. Február 10-én, szombaton reggel hét órától böllér-pálinka, forralt bor, tea, valamint sütés-főzés várja a városrészbe látogatókat.

Délután öt órától disznótoros vacsorával egybekötött mulatozás kezdődik, fellépnek: Szász Kati és Egri József az Inter-operett - budapesti színház művészei. A böllér szerepét Papp Tamás tölti be. Aki megéhezik orjaleves, pecsenye, hurka, kolbász, káposzta várja.

LB 27 koncert

A Ladánybene 27 Veszprémbe érkezik február 9-én, pénteken este. Az Expresszó Klubmoziban adnak koncertet.

A Ladánybene 27 (nemzetközileg LB 27) az első közismert reggae zenekar Magyarországon. Az 1985-ös megalakulásuk után történetük 1988-ban fordult komolyra, mikor az angyalföldi haverokból álló zenekar megnyert egy országos tehetségkutató versenyt.



Kapcsolódó oldal: www.lb27.hu

Közgyűlést tart a társaskör

A Veszprém-Cserháti Társaskör Kulturális Egyesület február 9-én, pénteken 15 órakor tartja meg rendes évi közgyűlését az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy termében.

Beszámoló hangzik el az elmúlt év történéseiről, rendezvényeikről, valamint a pályázati eredményekről, pénzügyi helyzetről, illetve a 2007-e tervekről is szó esik.

Oldalak