Varga János dandártábornok meghívásának eleget téve Veszprémbe érkezik az olasz 6. Bersaglieri (lövészek) ezred fúvós zenekara június 3-án, szombaton.
Az olasz zenekar közös koncertet ad az MH Légierő Parancsnokság zenekarával az óváros téren 16 órától. Kedvezőtlen időjárás esetén a programot a veszprémi HEMO-ban rendezik meg.
A Hóvirág énekegyüttes ad pünkösdi koncertet június 4-én, vasárnap 20 órától a Szent Mihály bazilikában.
A műsoron többek között Bach, Schubert, Resinarius, valamint Mozart művei csendülnek fel. Közreműködik Magyar Bálint (ének) és Hajnóczy Zsuzsanna (zongora).
Pestalozzi, a 18. századi svájci tudós pedagógus híres mottójának jegyében (Hivatásod legyen: / élni másokért, / S mások boldogságában / Keresni a magadét) rendezték meg a Simonyi iskolában a városi pedagógusnapot.
A sajtó képviselőinek és sztárfellépőknek szerdán bemutatták az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT) 2006-os helyszínét Zamárdiban.
A magyar kis- és középvállalkozások tőkehiányos helyzetét részben az okozza, hogy működésük adózási szempontból túlságosan kockázatos, mert a nyereségesség érdekében rugalmasan kezelik egyebek mellett a foglalkoztatási szabályokat - mondta Némethy László. Az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnöke a kamara és a Deloitte szerdai adófórumán azt mondta: az adórendszerben komoly egyenlőtlenségek vannak; ezeket meg kellene szüntetni, mert az inkább szolgálná a versenyképességet, mint a támogatások osztogatása.
Polányi Pünkösd címmel összművészeti fesztivált rendeznek június 3-án és 4-én a magyarpolányi Megyei Népművészeti Alkotóházban.
Az egész napos mesterség bemutatók mellett népművészeti találkozót is rendeznek a helyszínen, valamint többek között Közép-Dunántúli Regionális Szólótánc és Gyermek Néptánc Gála, Fláre Beás lemezbemutató koncert, illetve megyei népzenei bemutató is színesíti a programot.
Kék Volvóval hajthatott el a helyszínről az a három tizenéves fiú, akik egy örvényesi élelmiszerüzlet kasszájából emeltek ki pénzt, és a boltos pénztárcáját is elvitték.
A pünkösdi hosszúhétvégével nyit a hat hétvégén át tartó Gyerek Sziget programsorozat. Június 3-án és 4-én - szombaton és vasárnap - több mint száz ingyenes program várja a Hajógyári Szigeten a családokat.
Szerdán este fél kilenc előtt kapták a veszprémi tűzoltók a riasztást, hogy a nyolcas főúton a hajmáskéri leágazásnál súlyos baleset történt. Egy Suzuki típusú személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között az út menti szalagkorlátnak ütközött.
Az ütközés következtében a gépkocsiban utazó négy ember közül egy fő a helyszínen elhunyt, hárman súlyosan megsérültek. A veszprémi tűzoltók az egyik súlyos sérültet emelték ki az összeroncsolódott gépjárműből. (objektív)
A Pannon Gazdaságtudományi Konferenciának ad helyet június 2-án, pénteken a Pannon Egyetem Ph.D. hallgatók és 35 évnél fiatalabb kutatók részvételével.