A Veszprém Index folytatja Mérce című rovatát, melyben várjuk szavazataikat.
Aktuális kérdésünk:
Ön szerint melyik a legszínvonalasabb?
Amennyiben ötletük van, hogy milyen téma kerüljön a szavazásba, kérjük, írják meg azt nekünk a veszprem@index.hu, illetve a veszprem.szerk@index.hu címen.
Nem látom, hogy sok minden történt volna a turizmus fejlesztése szempontjából ebben az évben. Nagyon sok a rohanó turista, kevesen tartózkodnak hosszabb ideig a vár területén. Nincs is olyan fogadóegység, amelyik a turistákat itt tartaná véli Mail József, a Veszprémi Érsekség gazdasági helynöke.
Minden embernek, minden állatnak és minden növénynek van egy testvére alsóországban, aki egészen olyan, mint a felső, csakhogy jobb és szebb: amilyen a felső szeretne lenni. Ez Testvérország. Lakói egyrészt apróbb dolgokban különböznek tőlünk. Olyanokban, hogy a nevük a mienk tükörképe és általában balkezesek, és különböznek kicsit nagyobb dolgokban is: például sohasem hazudnak.
A Kabóca Bábszínház előadásában ebbe a világba indul Pali és Manci, a két beste kölök, és mondanom se kell, kalandjaik után valami megváltozik bennük.
- aktualitások az elmúlt hónapok eseményeiből -
Elemzők és szakértők nem zárják ki, hogy a 2007 lehet az az év, amikor a felgyorsult környezeti folyamatok, a természeti katasztrófák, az emberi felelőtlenség és a jelen levő klímaváltozás a holtponthoz érkezik. Mostani sorozatunkban a kérdés mély összefüggéseinek feltárása helyett megvizsgáljuk, hogy az elmúlt hónapokban milyen hírek érkeztek hozzánk.
Új pályán a bakonyi vasút címmel rendeztek fórumot civil szervezetek hétfőn Veszprémben, amelyen Horváth László, a Közlekedés-tudományi Intézet közép-dunántúli regionális szervezési irodájának a vezetője hangsúlyozta: a Veszprém-Győr közötti vasútvonal Cuha-völgyi szakasza komoly turisztikai vonzerőt és műemléki értéket jelent, ám csupán emiatt nem lehetett volna megmenteni.
A Doors emlékzenekar 1992-ben alakult László Boldizsár és Szöllős Gergő szervezésében. Október 30-án, kedden este kilenc órakor a Városi Művelődési Központban koncerteznek.
Az I. Világháborús Emlékműnél, az Ismeretlen Katona sírjánál (Veszprém, Vörösmarty tér) halottak napi megemlékezést tartanak október 20-én, szerdán 10 órakor.
A köszöntőt követően a háborúkban elhunytakért Isó Zoltán evangélikus lelkész, Oláh Emil református tábori lelkész, valamint Vasáros József római katolikus kanonok plébános imádkozik. Közreműködik az MH Légierő Zenekara.
Meghirdette a 2007. évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) tarifákat 15 biztosító kedden a Magyar Nemzetben és a Népszavában, a szerződéseket november végéig lehet felmondani, az újak december utolsó napjáig köthetők meg.
Október végén leáll a balatoni viharjelző rendszer, bár célszerű lenne egész évben működtetni - közölte Dobai Sándor, a rendszert működtető Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület (RSOE) elnöke csütörtökön az MTI-vel.