Pénteken este a Tapolca és Veszprém közötti út hidegkúti elágazójánál kiraboltak egy műszaki hiba miatt a Volkswagen Polójával az út szélén megálló osztrák fiatalembert. A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1882. augusztus 22-én új szenvedélyre talált a magyar arisztokrácia: ekkor rendezték meg az első vitorlásversenyt a Balatonon.
Gyermekkorom kedvenc ízei közé tartozik a Zobnatica környékén szedett vadtorma levélben főtt darálthús. A töltike a Balkánt jellemző sajátos kulturális találkozásoknak köszönhető egytálétel a keltike alkalmazott művészet. A szőlőlevélbe csavartat is imádom, de annak ellenére, hogy vagy száz szőlősgazda ismerősöm van, tavasszal elfelejtem beszerezni a zsenge levelet. Így marad a piacon is beszerezhető kelkáposzta
Fogunk egy emberes kelt, éles késsel bevágunk a torzsa körül, és a blansírozásnál egy kicsit jobban főzzük, hogy hajlékonnyá váljanak a levelek.
Anno Decebal (...), amikor még idegenforgalomnak hívták a turizmust, - jómagam is lehúztam öt évet az ország egyik első ilyesforma szakközépiskolájában - azt gondoltuk a vallási turizmusról, hogy ennek aztán kis hazánkban (már?) nincs sok jövője. Valami azért mégis lehet bennünk, különben miért van az, hogy mindenki (!) útba ejt minimum egy templomot ilyen vagy olyan turistáskodása során?
Veszprém több száz millió forintos uniós pénzekre pályázhat a közeljövőben, melynek eredményeképpen a Séd-völgy rehabilitációhoz kapcsolódóan vallási turisztikai központ jöhet létre a városban. A Veszprémi Érsekség gazdasági helynökét, Dr. Mail Józsefet kérdeztük a részletekről.
Múlt hét csütörtökén az Utas és holdvilág antikváriumban lehetett testközelből látni és hallani Varró Dánielt, akire kissé kevés lenne a költő titulus, hiszen műfordít (verset, színdarabot, operát), vagy akár mesét és bábjátékot ír. Ráadásként igen szimpatikus fickó.
A Petőfi Színház 2007/2008-as évadot megnyitó társulati ülése augusztus 21-én zajlott le. Majzik Tímea megbízott igazgató megnyugtatta a társulat tagjait, hogy a fenntartó felelősséget vállalt értük és a színház idei működéséhez való feltételeket biztosítani fogja. A színház munkatársainak csupán az a dolga, hogy ahogyan eddig is, ezentúl is: a közönségnek, a közönségért játsszon.
Ön szerint mivel lehetne fellendíteni városunkban a vallási turizmust?
Kedves Olvasóink!
A Veszprém Index folytatja Mérce című rovatát, melyben várjuk szavazataikat.
Aktuális kérdésünk:
Ön szerint mivel lehetne fellendíteni városunkban a vallási turizmust?
Amennyiben ötletük van, hogy milyen téma kerüljön a szavazásba, kérjük, írják meg azt nekünk a veszprem@index.hu, illetve a veszprem.szerk@index.hu címen.
Kolti Helga <i> Az élet kenyere </i> című, Szent Erzsébet életéről szóló előadásáról
Nem szeretem ezt a fajta színházat. Untat, nyomorba dönt, és fájdalmas megállapításokra késztet, melyek senkinek sem jók. Értem - legalábbis érteni vélem -, hogy mi vihet, mi visz bárkit is egy szent ember életének a feldolgozására, előadására, megjelenítésére, de nem értem, hogy a harsányságon és az ájtatosságon kívül miért nincs más eszköz a kiemelt életmód, életforma érzékeltetésére, visszaadására?
az Árpád-házi szent, az egykori és a mai színésznő
Egy előadás, három nő, egy történet, három asszonysors, számtalan kérdés és üzenet. Röviden így foglalhatnánk össze Kolti Helga Szent Erzsébet életét bemutató, az Élet kenyere című estjét, melyet szép számú érdeklődő láthatott hétvégén a Margit-romoknál.