Hiszik vagy sem, én az esélyegyenlőség és a szociális problémák megoldásának híve vagyok, sőt ha úgy tetszik, e tekintetben autentikus baloldali filozófiával rendelkezem és együttérzőn szemlélem hajléktalan embertársaimat. Persze a totálisan beszeszelt, agresszív és ordítóan undorító példányok kivételével, akik szemétóceánt hagynak maguk után, s hányadékban, vizeletben fetrengve kötekednek a békés járókelővel.
A sportcsarnok építésével kapcsolatban törvénysértő döntést hozott a képviselőtestület, ezért felkérjük a polgármestert, hogy vezesse törvényes útra a Fidesz - Védegylet többséget.
Negyedik alkalommal rendezik meg idén a négynapos Balatoni Hal- és Borünnepet, melynek a megnyitóját pénteken este tartják Balatonfüreden, a Tagore-sétány színpadán.
Veszprémvölgyi hangolók címmel ismeretterjesztő előadássorozat indul a Veszprémvölgyben megtelepedett apácarendekről a Jezsuita templomban.
Június 30-án, szombaton 17 órakor Imre Margit Ágota OSBM, Nagy Szent Bazil Rendi Nővérek magyarországi (máriapócsi) közösségének főnöknője tar előadást a Bizánci szerzetesség Magyarországon, különös tekintettel a bizánci rítusú szerzetesnővérekre, a kezdetektől napjainkig címmel. Közreműködnek a Szent Efrém bizánci férfikar tagjai és a Regina Schola Énekkar.
XVI. Benedek pápa audiencián fogadta a Vatikánban szerdán Simon Attilát, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatóját; a cégvezető Szent Imre herceget ábrázoló porcelán szobrot adott át a szentatyának - tájékoztatott a herendi gyár marketingvezetője.
A Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ (Várpalota) tájékoztatja a lakosságot, hogy a Magyar Állam tulajdonában lévő, de az alakulat kezelésében lévő Hajmáskér-0 ponti lőtér-Gyulafirátót-Honvédségi gyakorlótér-Jutaspuszta-Veszprém műutat a polgári forgalom elől lezárja az alábbiak szerint.
Korn, The Prodigy, The Roots, Coldcut, Fort Knox Five és még megannyi nemzetközi sztár teszi tiszteletét az idei VOLT Fesztiválon július 4-5-6-7-én Sopronban. A fellépő világsztárok különleges koncerteket ígérnek, de az igényeik közt számos különös tétel is szerepel.
A Kabóca Bábszínház Piroska és a farkasa csatlakozik ahhoz az immár hagyománynak nevezhető gyakorlathoz, mely a klasszikus történetek és azokon belül a klasszikus mesék újraírásával operál. Egy-két számomra hajmeresztő élményen már túl vagyok, többek közt egy témába vágó filmremek (vagy inkább csak remake), a Pirosszka című animáció által. A Kabóca előadása azonban nem esett az öncélú jófejkedés hibájába, és már bánom is, hogy e kettőt egy lapon emlegetem.
Avagy miként szabaduljunk ki a televízió rabigájából
Néhány éve egy okos politikus néni olyat talált mondani, hogy az interneten alig van használható információ, és mindenki csupán pornóképek nézegetésére használja. Nem becsülve le az Internet napi pornóadag hozzájutásához nyújtott segítségét (amiért nem mondhatunk elégszer köszönetet), ki kell mondanunk, hogy a fenti megállapítás égbekiáltó baromság. Annak idején sokan meg is tették. Vitába szállni épp ezért felesleges, ám soha nem árt, ha bemutatunk sok-sok ellenpéldát. Mint mondjuk, miként változtathatja meg az Internet a televíziózási szokásokat.