Fenntartói felelősséggel döntöttek

A megszállottak vállalkoznak vezetői posztra

Az Oktatási és Ifjúsági Bizottság támogatása nélkül döntött két iskolaigazgató megválasztásáról a legutóbbi városi közgyűlés. Némedi Lajos, a bizottság elnöke kérdésünkre elmondta, nem a pályázók ellen szavaztak, csupán az öt éves kinevezésüket nem támogatták. Az egész „cirkuszt” nem érti.

Tíz embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Két mentésben összesen tíz embert kellett kimenteniük a Balatonból a vízirendőröknek a hétvégén - közölte a rendőrség hétfőn.

Az első mentés Balatonkenese környékén történt, ahol egy vitorlás hajó felborult, árbóca belefúródott az iszapba és ezáltal mozgásképtelenné vált. A vitorlást és két utasát a vízirendőrök a balatonkenesei kikötőbe szállították. A második mentés Balatonföldvár térségében volt, ahol egy nyolc fős társaságot kellett hajójukkal együtt kimenteniük, mert a járművük fennakadt egy homokpadon. (index.hu)

Kolti Helga előadóestje

Kolti Helga színművésznő Istenarc című előadóestjére kerül sor a Piarista templomban június 28-án, csütörtökön 19 órakor.

A műsorban hallható szerzők: Dsida Jenő, J. Bowring, József Attila, Karinthy Frigyes, Kisfaludy Sándor, Kósa Ferenc, Kölcsey Ferenc, Lányi Sarolta, Örkény István, P. Bosmans, Pilinszky János, Reményik Sándor, R. Tagore, Szent Ágoston, Wass Albert. Közreműködik: Marosfalvi Imre kreatív zenész.

Oldalak