Kell egy mozi! Mert csapat, az éppen lenne, talán nem is egy olyan, amelyik szívesen csinálná. Mert igen, kell egy mozi, amelyben nem csak másodosztályú térdcsapkodós bugyuta vígjáték, vagy épp pattogatottkukorica-evésre serkentő blockbuster és kizárásos alapon heti egy rajzfilm megy.
Kiáltvány arról, miért nem vagyok a Kossuth téri nép
Azt hiszem, akkor telt be nálam a pohár, amikor a Kossuth téri tüntetők zsidózni kezdtek, a szégyenfalra pedig felkerült Esterházy Péter neve. S mindezek felett még azt merészelik üvölteni szélsőséges szónokok, hogy a téren a nép nyilvánít véleményt. Hát akkor én ilyen alapokon nem tartozom az istenadta magyar néphez.
Szerintem a probléma, ami itthon már hetek óta megüli az agyakat, meg a szíveket, probléma is marad. Legalábbis sokáig. Kiutat valamiféle értelmes elfoglaltság, feloldódás adhat. Szabadidős tevékenység. Pecázás, olvasás, zenélés. Nincs megegyezés az oldalak között, de valószínű adott oldalon sem.
Dióssy László tegnapelőtt 16 év után elveszítette polgármesteri székét. Miért? Ő azt mondja, hogy az országos politikai trend söpörte el. Lehet. De ha így van, akkor az is biztos, hogy 2002-ben ugyanez a trend tartotta meg őt a város élén.
Kedvetlen vagyok. Fárasztanak az emberek. Csak egy kevés vidít fel. Idiótának érzem magam. Harcosnak. Karcosnak. Sértettnek. Érzékenynek mindenre. Nem tudok feloldódni a hétköznapok egykedvűségében. Dolgozni szeretnék másokkal. Nem tudok. Nem tudunk.
A görögök óta biztosan tudjuk, hogy lehet vitatkozni. Sőt, ugyanazt a tézist bizonyítani vagy megcáfolni is. Játszi módon. Békésen, határozottan, szívvel és lélekkel, tisztességesen, méltósággal, civilizáltan, emberien, megértően, szelíden és okosan. Ahogy nekünk nem megy. Sem nappal, sem éjjel, sem este.
Veszprém 6.30, helyi járat, három nappal a Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra jutása után. A busz hátuljában fiatalok, elején középkorúak, vélemények az országos eseményekről mindenhol. Ezekből válogattunk.
- forradalom vagy utcai politizálás, forradalmárok vagy utcai harcosok? -
Beszélni utcai zavargásokról, tüntetésekről, székházfoglalásról könnyű. De élő egyenes adásban nézni, hogy Budapesten a Parlament előtt tüntetnek, a Magyar TV székházát ostromolják az emberek, küzdenek az épületért a rendőrök, autókat gyújtanak, már nem könnyű, sőt kimondottan nehéz. Ennél még nehezebb tisztán látni a helyzetet, megtalálni a megoldást.
Nem úgy van az, mint ahogy volt vagy lehetett, esetleg lehetett volna. A szlovákiai diáklány mellébeszél, különben is, a könnyei eltorzítják látását, biztos akkor is sírt, amikor mintha megtámadták volna. De mégsem. Mert a tények önmagukért beszélnek. 8 napon túli sérülés, látlelet. Bizonyíték.
Oly korban élünk, ahol már nem csak a szónak, a vallomásnak, de a tényeknek sincs hitelük. Mindent mindentől meg lehet fosztani, relativizálni lehet. Az igazság lassan ideállá válik. A gondolat és az elv pedig foszló tüneménnyé. Pillanatszerűvé.
Nézem a tévét, lesek, mintha kukkolnék. Szabad-e az agyam is kinyitni, vagy csak bégetni merjek? Igen, igen, ez van, hát ilyen az élet meg olyan Az új kombinék vagy ha tetszik kombínók nem bírják a pesti flasztert. Nem úgy, mint a lányok, régi idők örök tabui. Bár a villamosokról is nehéz beszélni, meg arról is, ami velük történik.
Egyszer nyit az ajtó, egyszer pedig nem. Megcsinálják, aztán mégsem. Megint, aztán megint nem. És így tovább. Kőműves Kelemen kísért? Úgy látszik, van olyan probléma, amit nem lehet megoldani, ha már rászállt az átok.