Avagy hogyan rabolta el decemberi fizetésemet a magyar adórendszer
Mi sem állt eddig távolabb tőlem, mint az egyszerű magyar kispolgár jajongása pénzügyi terhei felett. Ám most ellopták a pénztárcámat, és amikor visszakaptam, hiányzott belőle egyhavi keresetem több mint fele. A szomorú pedig, hogy a magyar adórendszer nevezetű állami bűnszövetkezet törvényesen nyúlt a zsebembe.
Magyarországon gyülekezni alkotmányos jog. Bárhol, bármikor, bárkivel gyülekezhetek, de ha a rendőrség fel kell, hogy oszlasson, engedelmeskednem kell a parancsszónak, és haza kell mennem. Esetleg nem kell hazamennem, de tovább nem csoportosulhatok politikailag vagy felebaráti szeretetéhségből, hanem az aktuális szónokokra fittyet hányva beletemetkezhetem a kirakatok vagy a környezet szépségeinek a tanulmányozásába.
Hajnali négy óra van. Roppantul fáj a fejem. Hasogat. A tüdőmben pedig egy rágó pihen. Két hete félrenyeltem, azt hiszem. Ha nincs az embernek baja, hát csinál magának. Megröntgeneztek, eredmény semmi. Jövő héten hörgőtükrözés vár Kibírom.
Remélem, fehér lesz az ünnep. Tiszta, almaízű, fenyőillatú. Az újrakezdés hite költözzön a szívekbe, a megbocsátásé, a leszokásé, a változásé, az öröké, az életé. Új idők, új dalokkal. Legyen éneklő ifjúság, virágra mosolygó kikelet. A rosszra, úgyis jó jöhet. Amíg kicsit élünk, tegyük elviselhetőbbé magunkat létezésünk tényszerű adottságát. Beszélgessünk többet arról, amit gondolunk, ami fáj, és ragadjon rá örömünk másokra is.
Pár hete változás történt az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban. Átköltözött a zenemű- és médiatár a régi épületszárnyból a főépület harmadik emeletére. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért is olyan nagy baj ez főleg akkor, ha az ember nem jár könyvtárba, vagy esetleg ha épp ő a könyvtár igazgatója, mert gondolom, az ötlet Praznovszky úr fejéből pattant ki.
- kevesebben leszünk, de legalább szegényebbek és butábbak -
Bizonyos országos témáknak elsőséget kell élvezniük bármilyen színezetű kormányzat idején is. Számomra ezek a nemzetstratégiai pontok. Ilyen az oktatás, az egészségügy, a népességpolitika. Jelen helyzetben azt látom, hogy a mostani kormányzat nemhogy a fent említett témakörök jobbításán munkálkodna, hanem annak ellenkezőjén.
Élelmiszerbiztonsági szempontból minden vásárló amatőr. Annak is kell maradnia. Nem az a feladata, hogy latolgassa vagy megérezze, hogy egy termék egészségtelen-e. Nincsen hozzá sem ideje, sem szaktudása, sem műszere. Bár úgy tűnik nemcsak neki, de az illetékes hatóságoknak sem.
Megnéztem az Aranycsapat 6:3-as mérkőzését, az évszázad meccsét. Sajnálom, hogy nem láttam eddig. Mert nem nagyon ismételték. Nem volt érdekes. A szakmabeliek sem arról, inkább magukról beszéltek, ha szóba került... Az a sok gyüttment ilyen-olyan focista-vezető, meg titkár, meg urambátyám, csiribá-csiribú! A búsba! Felvették a szép pénzeket, aztán a labda mindig gyorsabban szaladt, mint akik rúgták. Így hát megszületett a labdakergetés, némi népmesei fordulattal.
Elektronikus levélben jutott el hozzám egy cikk, amit egy naplós újságíró alkothatott, bár jegyezni nem jegyzett. Megütköztem a szerző kifejezésein, miszerint a nálunk legszínvonalasabb, legizgalmasabb és nem utolsósorban legnézettebb teremben űzhető labdajáték-ként jellemzi a kosárlabdát. Igen, NEM a kézilabdáról értekezik
December eleje van, enyhe idő, az Isten is a gázárral szemben dolgozik. Remélhetőleg a januári kikelet is szebb jövővel kecsegtet, mint az Új időknek Új dal-hada. A média továbbra is csak hasztalanul fecseg, közvetít a pokol tornácáról. Többnyie.
El is gondolkodtam: Kit érdekel, hogy hány amerikai katona halt meg aznap? Hány arabot, zsidót, palesztint irtottak ki egy nap alatt? Kit érdekel napról-napra a gyilok, a mérgezés, a szerencsétlenség és a korrupció?