Suzy – állatkertünk kedvenc elefántjának – elpusztulása kapcsán jutott eszembe, hogy a közismert és közkedvelt állatoknak lehetne egy állatkerti panteont létrehozni – ami egyrészt megemlékezés róluk, másrészt látványosság is lehet.

Nehéz a misszionárius élete. Idegen országban él, alig beszéli a nyelvet, kényelmetlen egyenzakót kell hordania, és olyan dolgokat próbál elhitetni a 21. század kétpofára fogyasztó, habzsoló és hitetlen emberével, hogy ha nem iszik teát, nem gyújt rá egy kiadós ebéd után vagy egy sör mellett (pardon, sör is kizárva), és elhiszi – többek között azt –, hogy az apacsok valójában egy ősi zsidó törzs leszármazottai, akkor örök paradicsomi boldogság vár rá. Embert próbáló feladat.

Tegnap baráti társaságban miről is beszélhettünk volna, mint a hétfői rendőri akcióról. Természetesen valaki úgy látta, jogosan és szakszerűen jártak el, míg mások felháborodásuknak adtak hangot. A parttalan vitát egyik barátunk ötlete mentette meg. Szerinte minden rendőri vezetőnek részt kellene venni tüntetésen, csak a másik oldalon, közvetlen, közelről, hogy érezze.

Az olaszliszkai bűntény elgondolkodtató és megoldásra késztet. Nem romaügy csupán. Fajra, rasszra való tekintet nélkül ocsmány, brutális, primitív emberölés. Amit cigányok követtek el, önbíráskodásból. Más nemzetiségek is szoktak önbírásodni, de nem ilyen indulatosan, összefogva, családiasan. Ami egyszer érték, az másszor, más körülmények között bűnt szül.